26/27 Kék Róka - Könyvbemutató
A zenés műsor Debreceni Boglárka: kék róka c. verseskötete alapján került összeállításra.
A zenés műsor Debreceni Boglárka: kék róka c. verseskötete alapján került összeállításra.
Követnünk kell. A kék rókát. A vezetőt, aki ismeri a láthatatlan ösvényeket, lelkünk rejtett mélységeit, összekötő világok között, tudja, hol találhatók a tudatalattiba nyíló bejáratok, az elveszett vagy ellopott lélektöredékek, és azt is, miként hozhatja vissza azokat. Az árnyak éji erdejében oson, ha nyomába szegődünk, szembenézünk a sötétséggel, segít kiszabadítani minket lidérceink fogságából. Nem fél, nem hagyja magát megtéveszteni, eltéríteni. Amikor megjelenik álmunkban, bejárat kínálkozik belső világunkba, az ősök világába, hogy önmagunk és múltunk ismeretében felemelkedhessünk.
A kötetet illusztrátora, valamint az előadásban szereplő, ledfalakon megjelenő grafikai anyagok készítője: Jónás István Márk
Zenés előadás - kötetbemutató, a Teátrum Kávéház programja
Szeretteink elvesztése szomorú. (Jó esetben.) Örökségen túl olykor végakaratokat is hagynak ránk. Normális esetben normálisat. (Teljesíthetőt.) Ami már a túlélők…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!